Nem csak történelmi, egyszerűen Csodálatos, Eger!

Igazi őszies idő, nappal póló, este pulcsi, szabadság pár napja és egy kis mehetnék utáni vágyakozás. Nincs más tenni való, mint teli verni a kocsi a tankját, és elindulni valami távoli, szép helyre. Ez esetben éppen Eger lett a távoli táj. Illetve a környéken is bóklásztam egy kicsit. Jártam a sódombnál, amit a nevére nyomva linkelek nektek, mert, hogy arról meg egy külön bejegyzés lett pár napja. Ide sorolhatnám még a Szalajka-völgyet is de ott meg két éve jártam. Szóval ez most egy echte Egri bejegyzés lesz. Várral meg minden.

Mielőtt megpróbálnám felidézni az emlékeimet, erről a pár napról, elött még körbe jártam az internetet, hogy némi infót lopjak magáról a helyről. Természetesen az Egri Csillagok mindenkinek beugrik elsőre, vagy ha nem akkor az Egri Bikavér már biztos. Ki hogyan szereti, úgy jön a sorrend, de konkrétan nincs olyan aki ne hallott volna még Egerről. Eger megyei jogú város az Észak-Magyarország-régióban, az Eger-patak völgyében, a Bükk-vidék délnyugati szélén; Heves megye és az Egri járás székhelye. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Észak-Magyarország második legnépesebb városa. Erre van, itt található Magyarország egyik legnagyobb bazilikája, az egri fő székesegyház, számos más híres műemlékkel és múzeummal is rendelkezik, melyek közül kiemelkedő az egri vár. Na utóbbit mondjuk én is megnéztem. Sőt meg akartam nézni a Beatles múzeumot is, de sajnos aztán az végül elmaradt, pedig szerintem rohadt jó lehet. Talán majd egyszer arra is sort kerítek. A város nevének eredete ismeretlen; többek szerint az „éger(fa)” elnevezésből származik. A környék már a kőkorszak óta lakott terület. A korai középkorban avar és szláv törzsek is éltek itt. A területet a 10. század elején már a honfoglaló magyarság első nemzedéke megszállta, ez az időpont a város határában, Almagyaron és Répástetőn kiásott fegyveres férfisírokban talált arab pénzek alapján keltezhető. A 20. század végén honfoglalás kori leleteket találtak a Szépasszony-völgy környékén is.

Az ehhez a túrához illő korai indulásnak külön szépsége van, hiszen eléggé ködössé tud már válni a reggel. Az oda vezető út szépségeit pedig már ki-ki emeltem más bejegyzésben, így arra most külön nem térnék ki megint. Áthaladtunk Füzesabonyon is, amihez nekem külön emlékeim vannak, de azt meg a Hogyan?! könyvemben írtam le, így azt se írom most le még egyszer. Azt a fasza szállást az Aparthotel Orientben viszont igen, ahol sikerült szobát találnom. Hiszen pont az egri várral szemben volt a hotel. Vagyis, inkább apartman. Annyira, hogy reggel amikor kinéztem az ablakból, még be is láttam az utca túloldalán lévő egykori erődítménybe. A szállás felső részén dézsa fürdő, az alsó részén pedig jakuzzi volt.

Ezt pedig eléggé rendesen be is járattam abban a pár napban. Főleg a kellemes délutánokon. A reggeli időket inkább a hegyi stílusú udvaron töltöttem, a nap többi részét pedig végig bóklászással. Az első nap mivel délután értem fel Egerbe így inkább körbe nézős buli volt. Az egri vár mellett több olyan pont is van, ahonnan nagyon szépen be lehet látni szinte az egész várost, így engem egyszerűen lenyűgözött ez a szépség. Az óriáskerék viszont nem volt olyan, vagyis inkább akkora, hogy felpattanjak rá egy laza 3000 forintért, szóval azt kihagytam. De a pár méterre lévő lépcső sor, ami a várba vezet alapból magasabb, szóval sokat nem vesztettem vele szerintem. De ez az óriáskerék építgetős műsor, a részemről egy kurva nagy blama. Pont mint a szomszédoknál, ahol ha Józsi fát ültet, akkor én is, ha Józsi kivágja a fát, akkor én is. Ha Józsi belehugyozik a kertbe, akkor én is, csak az asszony meg ne tudja. Szóval nagy vonzalmam nincs felé. Még a Siófokit tudom értékelni, mert pont jó helyen van és egész jó méretben. 

Na de nem ezért dobtam össze a bejegyzést, hanem azért mert Egerben jártam és egy nagy várat láttam. Be is mentem, másnap azzal kezdtem. Igaz, azt hittem nem fog sikerülni. Mert hát Covidos fasz van mindenhol, de a vár szerencsére ezt is kibírta. Egy kedves idősebb bácsi útba igazított minket, és az ami a törököknek elsőre nem sikerült, az nekem igen! Simán bent voltam a várban. Eleinte csak meglesni akartam, aztán meg csak egy kiállítást megnézni. A végén már ott voltam, hogy megyek a következőhöz, de már nem volt több. Ötletesen, szépen vagy borzongósan, illetve néhol eléggé interaktívan van tálalva a múzeumi része a várnak. A tömlöc például eléggé brutális, a fegyver kiállítás pedig nagyon figyelemfelkeltő. Sőt, magamhoz hűen meg maradva, a lezárt részekre is bejutottam. Ami nekem külön emelt a hangulaton. Hiszen az egyik tér, igaz omlás veszélyes volt, de egyben gyönyörű is, mert kicsit tükrözte az egykori állapotát. Illetve betaláltam egy olyan részre, ahol éppen régészeti ásatás volt. Bár aznap éppen nem. Így ezt egy gyors engedéllyel, de meg leshettem, és örök élmény marad. Mert ebben az ásatásban egy egykori konyha, vagy udvari kemence maradványai voltak, és a kemence részében még benne volt a kaja. Szóval annyira közel kerültem ezzel a villám urbexeléssel egy történelmi darabkához, mint még soha. Hiszen konkrétan, több száz vissza menőleg, valószínűleg a török ostrom alatt, egy magára hagyott kemence romjainál, vagyis kiásásánál voltam, amiből a kaja már nem került ki. olyan gyorsan hagyták ott. Úgy emlékszem, hogy fél marha volt benne. Vagyis a csontozata. Szóval nekem egy plusz élmény volt. Jobban is bemerészkedtem volna, de jobban szeretek engedéllyel játszani ilyet. De a többi rész amúgy is húzós lett volna.

Persze azért az akkor még felújítás elött álló várfalat bejártam. Engem még bőven kibírt. A várról azt mindenképpen érdemes tudni, hogy az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték. A Szent János evangélista tiszteletére szentelt, háromhajós, román stílusú székesegyházat föltehetően Szent László király idején, a 11. század végén emelték. A székesegyházról a 14. századi krónikákban a várat is Szent János evangélista várának nevezték. A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A tüzérség megjelenésével a klasszikus lovagvár jellegű (magas, vékony falakkal épített) egri erődítés több szempontból is kritikusan elavult. A fő probléma az volt, hogy a Várhegy melletti, annál magasabb Almagyar dombról át lehetett lőni a falak fölött. Ezért (először a Felvidéket uraló cseh husziták elleni védekezésül) a domb jelentős részét elkerítették. A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat.

Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben, jelentősen korszerűsítették is a védműveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel). Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat. A hódoltság 91 esztendeje alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a Rákóczi-szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet. A régi dicsőség színtere ezután lassan hanyatlásnak indult, köveit szekérszámra hordták el a városba építkezésekhez. A régészeti kutatómunka és helyreállítás csak 1862-ben kezdődött el.

A következő napon inkább magával, Eger városával akartam ismerkedni. A város tereit és szebb utcáit jártam be, lazulgatva egy kicsit. Bele menve az éjszakai kivilágítások meglesésébe. Szép. Sokat erről nem tudok mondani, szép. Esti fények. Az éttermek nagyon finomak, és itt találkoztam a Palacsintavárnak köszönhetően, eddig valóban óriás palacsintával. Alig bírtam megenni, akkora volt. Főleg, hogy egy cicus ugyan hol is tömhetné tele a hasát, ha nem az Arany Oroszlán étteremben. Nem lehet ott hagyni, olyan finom, és a csapolt sörük is isteni.  Hangulatos, nyugodt város, néhol zene szól, van ahol pedig szinte szundítani lehetne. Nekem nagyon tetszett, és biztos, hogy még vissza fogok majd ide járni. Lehetőleg a Covidos marhaság után. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor légy szíves oszd meg, hogy máshoz is eljusson. Illetve legyél állandó olvasóm, amit a blog alján tudsz megtenni. Tudsz követni Instagramon, és facebookon is, némi zenét pedig a gondolataim kieresztésére a YouTube szoktam megtenni, ahol így szintén megtalálsz. Végezetül pedig beszúrok még néhány egri képet.

Sziasztok!