Már a Homokbányai túrázásaink közben megbeszéltük, hogy a
Bánatvirágok még eljönnek ide is, hiszen ki nem hagynánk! Most pedig végre elérkezett az idő, amikor mindenkivel összehangoltan, szabadjára tudtuk engedni magunkat a város második legnagyobb katonai (mert Kadafalvát és az aktív repteret most nem ide soroljuk) területén. Bevallom, mindannyian be voltunk zsongva már, és szerencsére nem értelmetlenül.
Mint eddig bármelyik, bármilyen irányultságú túránkat, ezt a túrát is egy kis kutatással kezdtük. Ha legjobb összefoglalót akarom elérni, akkor szinte szó szerint kell hogy idézzek a két ide vágó szakértőtől
Hajagos Csaba, és
Daczi Pétertől. Nem véletlen nagy nevek, és nem véletlenül lehet úton-útfélen a nevükbe botlani amikor az ember ilyen területekről keres hiszen
Hajagos Csaba történeti és néprajzi osztályvezető, azt pedig hadd említsem meg, hogy volt egy ő általa megnyitott kiállítás, ami a Rudolf laktanya történetéről szólt. Illetve
Daczi Péter több történelmi, helytörténeti írással és könyvel is rendelkezik. Most és idézek a két úriembertől, remélve azt, hogy még több munkájukba futok bele egy-egy kutatás alkalmával.
Kecskemét a 19. században katonai garnizonként jelentős karriert kezdett befutni, hiszen az 1867-es kiegyezést követően létrejött Császári és Királyi közös hadsereg 1870-től jelentős katonai állomáshellyé kívánta fejleszteni Kecskemétet. A helyőrségben lévő katonák elszállásolása és ellátása ekkor még alapvetően magánházaknál történt, ezt nevezték kvártélyozásnak vagy beszállásolásnak. A katonaság ilyetén történő ellátása folyamatos nehézséget okozott a lakosságnak, ezért a városi magisztrátus laktanyák építésével igyekezett a kecskeméti társadalom terheit csökkenteni.
„A régi világban, mikor egy városnál azt jelentették, hogy jön a katonaság, minden ember pakkolt és ma azt látja, hogy e magyar huszárok megérkezésének minden ember örül. És ezen öröm onnan ered, mert a mai világban a katona tud katona lenni a nélkül, hogy megszűnt volna polgár lenni.” – részlet Lestár Péter ünnepi beszédéből a Rudolf laktanya avatási ünnepségén 1887. október 1-én.
A komolyabb kaszárnya-építkezések Lestár Péter polgármestersége (1880-1896) idején kezdődtek.
Lestár, aki gazdasági szakemberként is megállta helyét, a laktanyák kiépítésében meglátta a kínálkozó lehetőséget, mellyel egy csapásra megszüntethető a
kvártélyozás lakosságra nehezedő súlya, nem is beszélve arról a gazdasági haszonról, melyet az ide vezényelt alakulatok ellátása, vásárlóereje eredményezett. Miután Kecskemét hatalmas pusztáival főként lovassági állomáshelynek volt kiválóan alkalmas, ezért már 1872-ben épült erre a célra egy kaszárnya, ám 1886-ban elkezdődött egy új huszárlaktanya építése, melyet 1887-ben adtak át. Az épületeket lényegében Hauszmann Sándor tervezte, ám Pártos Gyula is részt vett a tervezői munkában. Pártos stílusa főként a homlokzatok ma már jórészt hiányzó épületdíszein volt tetten érhető, melyek bizonyos motívumai visszaköszönnek a kecskeméti városháza ornamentikáján is.
Az épületegyüttest közkívánatra Habsburg Rudolf trónörökösről és altábornagyról nevezték el, ma Rudolf laktanyaként ismerjük. A Lestár Péter polgármestersége alatti városfejlesztési és városépítészeti törekvések egyik első momentuma a laktanyák építése volt, legmonumentálisabb alkotása pedig a városháza lett. Az új kaszárnya első lakói a császári. és királyi. 7. huszárezred és a városban már korábban települt 4. huszárezred osztályai voltak, majd később a császári és királyi 13., és a 8. huszárezred egységei is állomásoztak itt. Az első világháború idején az itt települt huszár ezredek szinte minden fronton megfordultak, 8-as huszárezredet ekkor ún.
hadosztály-lovasságként alkalmazták, vagyis részekre bontva a 31., 32. és 40. gyaloghadosztályhoz, a IV. hadtesthez, ill. a 3. lovas hadosztályhoz osztották be. A 8-as közös huszárok ezekben az alakulatokban küzdötték végig a háborút, megfordultak mind az orosz, mind az erdélyi, mind pedig az olasz fronton. A tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg 30. dandárcsoportjának egységei, ill. egy öt gépből álló repülő különítmény állomásozott itt, hangárnak a lovardákat, kifutópályának a lovardák mögötti legelőt használták. Trianon után a magyar hadseregben
csak négy huszárezredet állítottak fel újra, ezek közül a m. kir. I. Ferenc József Jászkun 1. honvéd huszárezred II. osztálya kapta meg a Rudolf-laktanyát állomáshelyül. Rajtuk kívül az 5. honvéd tüzérosztály egy része is ide települt, mely 1930-ban Losonczy István nevét is felvette. Az alakulatot 1938-tól m. kir. Losonczy István 13. honvéd tábori tüzérosztálynak nevezték és a második világháborúban a doni fronton is harcolt. Mind a 20. század elején, mind a két világháború közötti időszakban pezsgő sportélet folyt a Rudolf laktanya környékén. Az épületegyüttes mögött és mellett 1887-re szintén Lestár Péter kezdeményezésére alakították ki a Széktó fürdőt és parkot, mely hamarosan közkedvelt
pihenőhellyé vált. A korzózó polgárokat és katonákat hamarosan sportolók és őket ünneplő tömegek váltották fel, a park helyén ugyanis kiépült a széktói sportpálya, ahol 1920-ban tartották az első nagyobb lélegzetű Széktói Sportünnepélyt. Ezen alkalmakon a kecskeméti helyőrség csapatai is részt vettek, ám mind a tüzérek, mind a huszárok önállóan is rendeztek lovas-, és vívóversenyeket a laktanyában és a mellette lévő gyakorlótéren. A második világháború után a Rudolf laktanya Losonczy István laktanya néven magyar kézben maradt, ám az 1950-es években szovjet kezelésbe került és a 407. gárda tüzérezred foglalta el. A II. világháború után a garnizont átnevezték
Losonczy István laktanyává, majd az ötvenes években a szovjet 407. gárda tüzérezred költözött be, akik a területen állították fel Kutuzov marsall emlékművét is. A tisztek a laktanya közelében (Máriavárosban) felhúzott lakótelepen kerültek elszállásolásra, melyet külön a szovjet tiszteknek építettek. Az orosz alakulatok 1989-ig használták a komplexumot, távozásukkal a Rudolf laktanya több mint 100 év után végleg megszűnt katonai objektumként szerepelni Kecskemét történetében. Az ide települt tüzérezredet 1989-ben vonták ki (az alakulatot először Táborfalvára költöztették át az ott kiürült laktanyába majd onnan vonták ki végleg hazánkból).
Egy évvel később, 1990. április 24. és 25. között a szovjet fél átadta Városi Tanácsnak az Erzsébet laktanyával együtt. A két objektum együtt 11,5 hektár nagyságú volt, és 33 épületből állt. Fáy Ferencné tanácselnök-helyettes írta alá az átadásról és az átvételről szóló jegyzőkönyvet a Honvédelmi Minisztérium képviselőjével együtt. Később létrehozták a Közép-Európai Nemzetközi Alapítványt. Az alapítvány létrehozásakor az alapítók úgy döntöttek, hogy a laktanya területét funkcionálisan megosztják a következő módon: A műemlék épületeket és környezetükét egyetem létrehozására,
két kb. negyven méter szélességű területet pedig bérbeadás céljára különítették el. Ezen területek bérbeadásából származó bevételek voltak hivatottak az alapítvány működési kiadásait fedezni. Később a laktanya újra önkormányzati tulajdonba került. Rudolf, illetve egy időben Zalka Máté laktanya, a szovjet hadsereg használta. eredetileg honvéd laktanyának épült a 19. század végén, több épülete műemléki védettség alatt áll.
Nem véletlenül említettem a város második legnagyobb katonai területének. A nagy pillanat pedig elérkezett, és a nyári, kellemesen hűvös reggelen még a kocsi mellett szürcsölgetve az energia italainkat, már a Rudolf laktanyát szemléltük. Végre itt vagyunk! Mivel a hajléktalanok igen nagy számban laknak itt és sokszor kerülnek rendőri intézkedésbe, mi úgy döntöttünk, hogy mivel amúgy is több napos a buli, így azokat hagyjuk utoljára. Szóval direkt nem a Jysk felől mentünk be. Szépen besétálva pedig alig hittünk a szemünknek. Sokkal jobban emlékeztetett egy kisértet palotához mint sem egy katonai objektumhoz. Komolyan mondom, hogy a szívem szakad meg, hogy ennyire az enyészeté lettek ezek az épületek. Az omladozó vakolatok a belül teljesen írtásnak vetett falak, még így is nagyon tetszettek. Igazi csontváz urbex volt ez kérem szépen. A tető terek azok brutálisak, illetve volt ahol még lépcső sem volt. Mehetett volna a Ninja Warrior ha nincsenek kideszkázva a hiányos részek, bár még így volt ahol inkább megnéztük, hol támaszkodik meg a nagy lemez. De ettől eltekintve, eszméletlen volt az élmény mindannyiunknak. Már-már hallottuk visszhangzani a szovjet parancsokat az épület falai közt. Azt, hogy melyik épület milyen célt szolgált azt sajnos nem sikerült kiderítenem, így nem is tudom levonatkoztatni min a homokbányánál. De összességében is voltak meglepő részletek.
Az ilyen helyen szokásos orosz-ukrán-bolgár falvéséseken felül, volt ahol egyben lévő ablakszárnyat találtunk illetve volt, hogy a korlát volt annyira egyben, mintha nem is ebben az épületben lenne. Meg kell hagyni még az épületekről, hogy kívülről hiába tűnik nagynak, belül sokkal de sokkal hatalmasabbak. Az egyik épület emeletén, azért meglepődtünk. Az oldal ablakból a fákon látható ruhák első pillantásra olyan hatást keltettek, mintha valaki lógna a fán. Ez azért megviccelt elsőre mindenkit. De az ilyenektől jók ezek a helyek. külön meglepett, hogy attól a ténytől függetlenül, hogy évek óta ön megsemmisítő üzemmódban hagyták ezeket az épületeket, illetve attól a ténytől függetlenül is, hogy évek óta hajléktalanok lakják, még mindig találtunk szovjet emlékeket. Ez egy óriási pikantériát adott ennek az egésznek. Néhol bűz fogadott minket, néhol igazi urbexes szagok, volt ahol egy hirtelen kijelölt toalettet találtunk máshol inkább a csendélet volt jellemző. De ezek a részletek is dobtak rajta higgyétek el. a lakosztálynak berendezett termek például brutálisak. igaz egyben szomorúak is. A többnyire csend és homályba burkolózott egykori fényes épületek lehengerlő hangulata azért átjárt minket rendesen. A sportpályák felőli oldalon, ott jártunkkor éppen egy majdnem teljesen befejezett építkezés volt, amiről a helyszínen sikerült kiderítenünk, hogy a családsegítőt és gyermekjóléti intézet lesz belőle hamarosan. Igyekeztek a formai világát megtartani, ámbár azért újításokban bővelkedik. Egy másik nagy épület teljesen zárva volt. Találtam egy táblát rajta, ami emléket emel a hely hírének. Az ilyeneket már más helyről hiányoltam. Itt szerencsére volt. Példát vehetnek róla más terület igazgatóságai is. Első napra ennyivel be is fejeztük, mert az alakuló tér túloldalának bejárásához, már sötét lett volna.
A Következő alkalommal viszont tüzetesen szemügyre vettük az alakuló teret ahol belefutottunk egy szovjet emlékműbe, ami ugyan a Homokbányai társához viszonyítva nem tűnt el szőrén szálán, de siralmas állapotban van az biztos. A szovjet 407. gárda tüzérezred által felállított Kutuzov marsall emlékmű, ugyan még a helyén áll de egy erősebb viharral már lehet nem küzdene meg. A felvonulási teret magunk mögött hagyva sorra jártuk az épületeket is, az az egy kivételével, amit szinte teljesen birtokolnak a hajléktalanok. Ezt a részt egy külön napon akarjuk majd bejárni. A terület hátsó része mai napig működő raktárakból áll. Amikbe természetesen bemenni nem akartunk, de azért a területet bejárni azt igen. Így a határokat súrolva de tiszteletet mutatva az itt üzemelő cégek felé, a Rudolf laktanya egykori területén maradva meglestük az épületeket kívülről. Hát a hatalmas egy terület az biztos. Remélem, hogy akik bérli, és egyszer felújításba kezdenek, azok meghagyják az eredeti kora hű stílust. Komolyan mondom, hogy nagyon nagy. Majdnem ráment az egész nap a maradék épületek és a hátsó rész bejárására. De totálisan megérte, az biztos. Igyekszek minél több ilyen jellegű helyre eljutni, mert már maga az utánuk irányuló kutatás is felér egy élménnyel.
A folytatásban pedig majd a kimaradt épületet és az akkori alakulását igyekszem majd bemutatni.
Nagyon szépen köszönöm, hogy végig olvastad, és ha tetszett, oszd meg kérlek, hogy minél több emberhez eljusson, akiknek szintén bejöhet a bejegyzés. A lap alján tudsz csatlakozni a rendszeres olvasókhoz, ezáltal pedig a Bloggernek köszönhetően mindig kapsz értesítést, ha új bejegyzés kerül fel a blogunkra. A
Bánatvirág Urbex képre kattintva eljuthatsz az insta oldalunkra, ahova igyekszünk sok-sok képet és pillanatot feltenni. Az oldalsó menüben pedig megtalálod csokrokba szedve az eddigi bejegyzéseket és linkjeinket.
Sziasztok!
Azért utóiratként még néhány képet berakok, csak úgy búcsúzásként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése